(Temesvár, 1820. április 7. – Budapest, 1892. május 17.) honvédtábornok, helyettes hadügyminiszter.
Klapka György, a későbbi honvéd tábornok, Temesváron született, 1820. április.7. án, egy pénteki napon.
Édesapja, Klapka József, nyomdatulajdonos és hírlapszerkesztő volt, akkoriban az ő nyomdája volt az egyetlen Temesváron, melyet tehetsége révén hamarosan Magyarország egyik legtekintélyesebb nyomdájává fejlesztett. Kezdetben kalendáriumok kiadásával foglalkozott, melyből nagy haszonra tett szert. Később újságkiadásba fogott. 1809-ben megjelentette a rövid életű Tagesbericht-et,1828-ban a Banater Zeitschrift-et, az 1840-es években pedig a Temeswarer Wochenblatt-ot. Később József megnyitja a Habsburg-monarchia első nyilvános kölcsönkönyvtárát Temesváron, 3800 kötettel. Klapka József 14 éven keresztül volt Temesvárnak egy igen agilis polgármestere.
György édesanyja, a verseczi származású Kehrer Julia volt.
A messzi morva tájakról származó család első, viszonylag híres tagja, György nagyapja, Klapka Károly volt, aki II. József tábori főgyógyszerészeként szerzett örökletes nemesi címet és bánsági tartózkodásra feljogosító engedélyt.
A kis Gyuri vagy Móricka félárvasorba kerül, mikor ötéves korában elveszíti édesanyját, s roppant elfoglalt apja a család segítségét kéri. Ennek folyományaként a legifjabb Klapka a temesvári piaristáknál kezdi az iskoláit, majd Kecskeméten a nagybátyjánál folytatja. 12 éves korára csak németül beszélt folyékonyan (magyar nyelvtudása meglehetősen hézagos volt), úgyhogy az erőteljes hazafias neveltetés évei jönnek, amiben a nagynéni, Deák Krisztina is komoly szerepet vállalt.
Tizenhét éves korában – nagybátyja ösztönzésére – az ugyancsak bánsági Karánsebesen működő katonai kollégiumban kezdi el militáris pályafutását. György a katonai pályát választotta, tüzértisztként, ahol öt évet töltött el.
1838 májusában lépett hadapródként az 5. (Bervaldo) tüzérezredbe. 1842-ben apja, de főként nagybátyja befolyását latba vetve először a magyar Királyi nemesi testőrségbe, végül a becsi gárdába sikerült bejutnia.
1847-ben főhadnagyi rangban a 12. határőrvidéki hadosztályhoz vezényelték, de nem sokkal később leszerelt 1847-ben
1848. május 19-én megbízást kapott Hajnik Károllyal es Gál Sándorral, hogy utazzanak a székely katonaság mozgósítására Erdélybe. Visszatérése után, június 13-ától a 6. honvédzászlóalj századosaként részt vett a délvidéki harcokban. Szeptember 26-án Batthány Lajos kinevezte Komárom várának erődítési és tüzérségi parancsnokának. Létfontosságú volt, hogy a jelentős erőd a magyar alkotmányhoz hű csapatok kezén maradjon és Klapka egyik feladata volt ennek biztosítása. A sikeres erdélyi és komáromi küldetés meghozta számára a vezérkari őrnagyi kinevezést.
A Bécsben töltött évek nagy jelentőséggel bírtak további katonai karrierjében, hiszen ott főhadnaggyá léptették elő, és többek között olyan tanárai, kiképzői voltak, mint a későbbi vértanú, Vécsey Károly édesapja. A gárdában ismerkedett meg Görgey Artúrral, akivel ettől kezdve szoros barátság kötötte össze.
Az 1848-as forradalom kitörése után felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, és századosi rangot kapott. Ő szerezte meg egy hadicsellel a várat: először tisztelgett az osztrák parancsnok előtt, majd átvette a parancsnokságot. Ezután Erdélybe küldték, hogy a székely felkelést szervezze, majd Komáromban és Pozsonyban vezette az erődítési munkálatokat. Szeptemberben a komáromi várba vezényelte Batthyányi Lajos gróf miniszterelnök, immár őrnagyi rangban. Novemberben a bánsági hadtest vezérkari főnöke lett.
1848 novemberben bízták meg Pozsony és környéke erődítési munkálataival. Elkészítette a szerb állások elleni támadás tervét, de a végrehajtásban már nem vett részt, mert a fő hadszíntéren bekövetkezett események miatt Pestre rendelték. A hadügyminisztérium vezérkari osztályának vezetőjeként ő dolgozta ki a hadműveleti tervet, melyet a főváros feladása előtt,1949 január 2-án tartott haditanács fogadott el, majd január 9-én ezredessé léptették elő és Mészáros Lázár utódaként Schliktől vereséget szenvedett felső-tiszai hadsereg parancsnokának nevezték ki.
Klapka jó szervezőnek bizonyult, rövid idő alatt újjászervezte hadseregét és 3 ütközetben legyőzte Schlik tábornok hadtestét. Schlik-hadtest elfogására indított hadműveletben. Februar26-27 én részt vett a kápolnai csatában.
Kossuth 1849. január 4-én Klapkát nevezte ki a feltiszai hadtest főparancsnokává, s ezredessé léptette elő az alig huszonnyolc éves, de rendkívül becsvágyó és tehetséges tisztet. Klapka január 11-én vette át az alig hétezer embert és 27 ágyút számláló hadtest vezetését, s rövid időn belül háromszor verte meg Schlik seregeit. Csapatai február 10-én Kassán egyesültek Görgey hadtestével. Részt vett február 26-27-én a végül vesztes kápolnai csatában, majd a tavaszi hadjáratban, az első szakasz haditervét a fősereg vezérkari főnökeként ő terjesztette elő. Az április 6-i isaszegi csata után tábornokká léptették elő, már ebben a rangban vett részt az isaszegi, a nagysallói ütközetben és Komárom felszabadításában.
1849. májusában a Szemere-kormány hadügyminisztere lett, de hamarosan lemondott tisztségéről, hogy a komáromi vár parancsnoka legyen.
A megerősített, a maga korában bevehetetlennek számító várból kicsapva június 13-án visszavonulásra kényszerítette a várat ostromló osztrák sereget, majd Győrig nyomult előre és részt vett a Vág vidéki hadmozdulatokban. Az erősség július elejétől ostrom alatt állt, július 2-án Görgey, 11-én a sebesült fővezér helyett Klapka vezette a csatát, amelynek végén a magyar seregnek a várba kellett visszavonulnia.
Klapka augusztus 3-án kitörésre szánta rá magát és szétverte az ostromgyűrűt, az osztrák haderő majdnem Bécsig futott. A jól ellátott vár a világosi fegyverletétel után még hetekig kitartott, de az ellenállást céltalannak ítélő Klapka hosszas alkudozás után belement a kapitulációba. A világosi fegyverletétel után visszahúzódott a várba. Külső támogatás nélkül maradva tárgyalásokba bocsátkozott a vár feladásáról. Engedményeket szeretett volna kapni az ország jövőjével és a már fogságba esettek sorsával kapcsolatosan is, azonban ezt nem sikerült elérnie. Szeptember 1-jén kezdődtek meg a meghódolásra vonatkozó alkudozások. A komáromi őrség 11 pontban állapította meg a feltételeit. Az alkupontok elfogadását osztrák részről megnehezítette az, hogy azoknak az első pontjai az egész országra kiterjedő feltételeket szabtak, pl: Adassék általános közbocsánat az országnak s az összes magyar hadseregnek, a magyar bankjegyek értékesíttessenek s mindazon hazafiak, kik külföldre akarnak utazni, útlevéllel láttassanak el. Csak amikor ezeket a feltételeket kihagyták, akkor kötötték meg a kapituláció szerződését,
1849 szeptember 17-én Haynau hadiszállásán, a Komáromtól félmérföldnyire fekvő Puszta-Herkályon. A megadás feltételei a következők voltak:
• 1. A várőrség fegyver nélkül szabadon bocsáttatik. A tisztek kardjai tulajdon gyanánt megmaradnak. Oly tisztek, kik ezelőtt a cs. kir. hadseregben szolgáltak, külföldre szóló útleveleket nyernek. Akik ilyeneket nem kivánnak, szabadon hazabocsáttatnak, kivéve azokat, akik magukat önként jelentenék. A honvédtiszteknek, t. i. azoknak, akik ezelőtt nem szolgáltak, szabad tartózkodás engedtetik a hazában, minden fentartás nélkül jövendő alkalmazásukra nézve. A cs. kir. ezredbeli legénység közbocsánatot nyerve, mindazon egyénekkel együtt, akik időközben tiszti állásra léptek, szabadon elbocsáttatik s a későbbi törvényes üldözés elől valamennyien felmentetnek.
• 2. Külföldre szóló útlevelek mindazoknak adatnak, akik olyakat 30 nap alatt követelnek.
• 3. A tiszteknek egy havi díj, a legénységnek 10 napi zsold adatik osztrák bankjegyekben cs. kir. szabályszerü hadi illetmény szerint.
• 4. A várőrségnek kincstári utalványok kiadása által előidézett kötelezettségei kiegyenlítésére 500,000 pengő forintok fizettetnek osztrák bankjegekben.
• 5. A Komáromban lévő elnyomorodott s beteg harcosok jövője biztosíttatik.
• 6. Ingó és ingatlan magánvagyonát egyátalában mindenki megtartja.
• 7. Hogy hol, mikor s mily módon tétetnek le a fegyverek, később fog meghatároztatni.
• 8. Az ellenségeskedések ezennel mindkét részről megszüntetnek.
• 9. A vár hadi szokás s mindkét részrőli ratifikáció után átadatik.
Kelt a Herkály-pusztán, szept. 27. 1849. Haynau, táborszernagy. Takács, százados. Gasparits, százados. Mednyánszky, alezredes. Rutkay, alezredes. Prágai, alezredes. Zichy Ottó gr., Esterházy Pál gr., Janik János, Szabó Zsigmond, Kászonyi József ezredesek. Aschermann Ferenc, várparancsnok. Klapka György, vár- s hadsereg-parancsnok.
Klapka Londonba, Genovába majd Svájcba ment, 1855-ben svájci állampolgárságot kapott, a svájci nemzetgyűlés tagja lett. Tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységében, majd az orosz-török háború kitörése után Konstantinápolyba utazott és felajánlotta szolgálatait a török Portának. Mivel azonban Ausztria a várakozással ellentétben nem lépett hadba az orosz oldalon, Klapka nem kapott fontos feladatot. Visszatért Genfbe, ahol immár svájci állampolgárként pénzügyekkel foglalkozott. A villafrancai békekötés megelőző tárgyalások hatására 1859. május 30-án lemondott a Magyar Nemzeti Igazgatóságban viselt tagságáról.
Klapka György negyvennégy évesen Brüsszelben megnősült, házasságából három gyermek született.
Az osztrák-olasz háború idején, 1859-ben az ideiglenes magyar kormány feladatkörét betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja lett Kossuth és Teleki László mellett. Klapka hozzákezdett a magyar légió szervezéséhez, de a francia-osztrák fegyverszünet miatt az alakulatot fel kellett oszlatnia. Klapka egyre jobban szembe került Kossuthtal a magyar felkelés ügyével kapcsolatban.
1866-ban, a porosz-osztrák háború kitörése után újfent, ezúttal Sziléziában felállította a magyar légiót, és annak parancsnokaként augusztus 2-án hazai földre lépett. A nagypolitika azonban megint közbeszólt: a szlovák lakosság által közömbösen fogadott légiónak menekülésszerűen kellett távoznia, mert a harcoló felek váratlanul fegyverszünetet kötöttek.
Egy éven belül aztán újra, de most már véglegesen hazatérhetett: a kiegyezés alkalmával ő is amnesztiát kapott. Itthon az illavai választókerület képviselője lett, de néhány év után visszavonult a közélettől. Az 1876-77-es orosz-török háború idején a Portát látta el haditanácsokkal.
Klapka György 1892. május 17-én halt meg Budapesten. Temetésén több tízezer ember énekelte a Klapka-indulót. Bár Budapesten, a Kerepesi úti temetőben van eltemetve, mégis komáromi földben nyugszik: sírjára ugyanis annak a városnak a földjét szórták, ahol négy véres csatát vívott. Harminc ezren énekeltek könnyes szemmel a Klapka indulót, amelyet még 1849-ben, a komáromi erődben komponált neki Egressy Béni, s melynek szövegét 1862-ben írta Thaly Kálmán. E dallamot a mai napig hallhatja az, aki katonai rendezvényen vesz részt.
https://www.magyarvagyok.com/videok/21-Notak/4727-Klapka-indulo.html
Föl-föl vitézek a csatára
A Szent Szabadság oltalmára
Édes hazánkért hősi vérünk
Ontjuk hullajtjuk nagy bátran míg élünk
Föl-föl látjátok lobogómat
Indulj vidáman robogó had
Mennydörög az ágyú csattog a kard
Ez lelkesíti a magyart
Híres Komárom be van véve
Klapka György a fővezére
Büszkén kiáll a csatatérre
Hajrá huszárok! Utánam előre!
Neve úgy él emlékezetünkben, mint a legendás végvári hősök - Dobó István, Zrínyi Miklós - méltó utódja. Az 1848-49-es szabadságharc dicső szereplője volt, ki a világosi bukás után hetekkel később is védte a zászlót Komáromban.
KLAPKA : Emlékeimből
1886
Rég visszavonultam a tett mezejéről. Éltem hosszú, viszontagságteljes küzdelem volt, mely után nyugodt, rendes tevékenység illetne meg, ha sorsom úgy határozta volna.
Élnek az eszmék, melyekért elszántsággal síkra szálltam, mint tetterős ifjú, melyekhez rendületlenül ragaszkodtam éltem délszakán, melyek éltető vigaszt nyújtanak aggkoromban. Visszaidézem a múlt emlékeit; előszedem a birtokomban levő, ereklyék gyanánt őrzött, megfakult írott lapokat; még élő, vagy már rég elhalt bajtársak leveleit; egy-egy darab történelmét sokat szenvedett hazánknak — és fölvetem a kérdést: nem rovok-e le barátaim, önmagam, nemzetem iránti kötelességet, ha emlékeimet nem viszem magammal a sírba, hanem azokat történelmi becscsel bíró irataimmal együtt nyilvánosságra bocsátom?
Higgadt megfontolás után eltökéltem magam, hogy egész odaadással hozzálássak emlékeim megírásához.
Ha ezen kötet első részében itt-ott már rég megjelent műveimre támaszkodtam, tettem ezt azért, mert az elbeszélés fonala úgy kívánta, és mert munkáim magyar nyelven soha sem jelentek meg.
Hogy kitűzött feladatomat háborítlanúl bevégezhessem, tavaly őszszel Fiuméba rándultam, a hol nem csak a legszívesebb fogadtatásban részesültem, de egyszersmind egy derék hazafira — Gonda Józsefre — akadtam, ki munkám rendezésénél lelkes szorgalmával nagy hasznomra volt; kötelességemnek tartom neki, valamint a «Franklin-Társulat»-nak is, mely utóbbi teljes önzetlenséggel vállalkozott a kiadásra, e helyen szíves köszönetemet kifejezni: hogy további emlékeim megírását folytassam-e, azt jelen könyvem fogadtatásától és egészségi viszonyaimtól teszem függővé.
Budapest, 1885 szeptember hóban.