I. Péter, vagy Orseolo Péter, (Velence, 1011 – Székesfehérvár, 1046 vagy 1059. augusztus 30.) magyar király 1038-1041 és 1044-1046 között. Szent István kijelölt utódja a trónon, akinek belharcokkal teli uralkodása alatt Magyarország a Német-Római Császárság hűbérese lett. Magyarországon származása okán gyakran nevezték a „velenceinek”.
1010 körül született Velencében, Orseolo Ottó velencei dózse és Szent István király ismeretlen nevű leánytestvérének gyermekeként.
Amikor a gyermek a világra jött, bemutatták az apjának, majd később Istvánnak is, hogy nem volt Gilgames-jelzése, azaz az Árpádházi királyok jellegzetes anyajegye. Helyi belviszályok miatt aztán Péter a magyar királyi udvarba került. Fejedelmi származású harcostársai is felfigyeltek a jelzés hiányára, ezért az Álmos-Lebéd-házi hercegek nem is ismerték el még fővezérnek sem, nemhogy királyuknak. Ezért a kettős fejedelemségben csak a pápaság és a Római-német Császárság elnyomásra törekvő képviselőjét látták benne.
A hatalmát örökletessé tenni akaró Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így anyjával és húgával együtt I. István udvarába menekült. 1031-ben István egyetlen felnőtt kort megért fiának, Imre hercegnek halála után utódául unokaöccsét, Pétert jelölte ki. Fiának tekintette őt, kinevezte a királyi sereg vezérévé. Az ellene lázadó, a trónra jogot tartó rokonait nem tartotta alkalmasnak arra, hogy politikáját folytassák. Vazul herceget elfogatta és megvakíttatta, fiait pedig száműzte az országból.
1038 augusztusában, István halála után Orseolo Péter elfoglalta a trónt, vele együtt sok olasz és német lovag jött a királyi udvarba, akiknek a legfőbb tisztségeket adta.
Súlyos adókat rótt ki, két püspököt is megfosztott méltóságától, Gizellát, az özvegy királynét pedig az uradalmai és kincsei nagy részétől megfosztva Veszprémbe száműzte.
Aktív külpolitikát folytatott: támogatta a bolgárok Bizánc-ellenes felkelését, a cseh fejedelem és a lengyelek függetlenségi törekvéseit, Zárát - amely addig Velencéhez tartozott - sikerült magyar érdekeltséggé tennie. Belpolitikájában Szent István nyomdokait követte, intézkedései hozzájárultak a társadalom feudalizálódásának folyamatához.
Székesegyházat építtetett Pécsett dédapja, Szent Orseolo Péter tiszteletére, valamint egyházat alapított Óbudán. Népszerűtlenné vált, mivel a magyar főurak és főpapok tisztségét szinte mindenütt idegenekkel töltette be. Megszegte Szent Istvánnak halálos ágyán tett ígéretét is, mert házi őrizetbe vétette az özvegy Gizella királynét, elvette javait és zár alá helyezte birtokait.
1041-ben Szent István sógora, Aba Sámuel vezetésével elűzték Pétert, aki Regensburgba menekült és III. Henrik császártól kért segítséget. Abát megkoronázták, és hatalma megvédése érdekében háborút indított III. Henrik ellen. A császár Péter megsegítésében jó alkalmat látott arra, hogy kiterjessze uralmát Magyarországra is, ezért 1044-ben Aba Sámuel ellen küldte hadseregét.
1044. július 5-én a Győr közelében fekvő Ménfőnél ütköztek meg. Árulás következtében Aba Sámuel megsemmisítő vereséget szenvedett, majd nem sokkal ezután megölték. Szent István koronája a lándzsával együtt a császár zsákmánya lett. III. Henrik Győr bevétele után Orseolo Pétert Székesfehérvárra vitte és a királyi trónra ültette. Győzelme jeléül elküldte a pápának a királyi lándzsát és a koronát is.
Bajor törvényeket vezetett be, idegen tanácsadókkal és zsoldosokkal vette körül magát. 1045 pünkösdjén, mivel ingatagnak érezte uralmát, az újra behívott III. Henriknek hűbérbe adta Magyarországot. Az emiatt és az idegenek hatalmaskodása miatt fellázadt főurakat felakasztatta, de így sem tudta elnyomni a lázadást.
Csanádon, Gellért püspök székhelyén, 1046-ban a szervezkedő lázadók meghívták a trónra Vazul herceg száműzött fiait. Sereget toboroztak a bevonuló hercegek védelmére, ahol pogánylázadás tört ki Vata vezetésével. Orseolo Péter menekült a lázadók elől, az éppen Itáliába induló III. Henriktől nem remélhetett segítséget, így szeptember közepén Mosonnál feltartóztatták és visszatérésre bírták.
Egyes történeti források szerint Zámolynál elfogták, megvakították, majd Székesfehérvárra vitték, ahol belehalt sebeibe. Más forrás szerint azonban vakon élt tovább I. András udvarában és 1059 körül halt meg. Az általa alapított pécsi Szent Péter apostol székesegyházban temették el.