Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Ozalj, 1620. május 1. – Kursanecz, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus.
Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663-64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgok iránt, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság.
Ifjúkora
Horvát eredetű főnemesi családban született, dédapja volt Zrínyi Miklós, a „szigetvári hős”. Apja, Zrínyi György Habsburg-párti főnemes, horvát bán, anyja Széchy Magdolna volt. Apjának 1626. december 18-án bekövetkezett halála után – mivel anyja rövid özvegység után ismét férjhez ment – II. Ferdinánd gondoskodott róla és Péter öccséről, öt gyámot jelölve ki melléjük (Senyei István váci püspök, Domitrovics Péter zágrábi püspök, Patacsics Péter, Mikulics Tamás, Battyányi Ferenc).
Mivel az árvavagyont a gyámok kezdték széthordani, egy év után a király megszüntette az ötös gyámságot és a neveléssel Pázmány Pétert bízta meg. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Pázmány hatására kedvelte meg Miklós a magyar nyelvet és irodalmat. Nagy hatással volt rá 1635-37-ben tett itáliai tanulmányútja, melyet Szenkviczy esztergomi kanonokkal tett.
A király szolgálatában
Hazatérése után, a családi hagyományoknak megfelelően, birtoka védelmében állandó harcokat folytatott a törökök ellen, kiverte őket a Muraközből és védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát, Stájerországot. A családi birtokot megosztotta öccsével, Zrínyi Péterrel: ő maga a Muraközben maradt, öccse a tengermelléki földeket kapta. A nyelvi környezet különbözősége meghatározó lett: Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Miklós csáktornyai udvara politikai és társadalmi központ lett, kapcsolatot tartott Erdéllyel, Velencével, ahonnan európai színtű könyvtárát (Bibliotheca Zriniana) is beszerezte; főleg a történelmi tárgyú könyveket kedvelte.
Sokan csodálták rendkívüli nyelvismeretét, mert úgy beszélt magyarul, horvátul, németül, olaszul, törökül, latinul, mintha mindegyike anyanyelve lett volna.
1642-45-ben bekapcsolódott a harmincéves háborúba: saját költségén felállított sereggel svéd és erdélyi csapatok ellen harcolt Sziléziában, Morvaországban és a Felvidéken. 1645-ben a csehországi Éger mellett megmentette a királyt, amikor Wrangel svéd tábornok rárontott annak sátrára. Vitézsége közbeszéd tárgya volt. Nem sokkal ezután a Felvidéken I. Rákóczi György ellen hadakozott. A felkelőket szétverték, közülük háromezren estek el a csatában. Itt Zrínyi a harc hevében a zászlót őrzők közül kettőt leterített, a harmadiknak kezéből pedig kiragadta a zászlót; e hősi tette még jobban növelte hírnevét.
A harcból hazatérve 1646. február 11-én, Praunek várában feleségül vette régi szerelmét (és múzsáját) Draskovics Gáspár báró Mária Euzébia nevű leányát; hozományul Trakosčan és Klenovnik községeket kapta, melyek átengedéséért 30 000 forintot fizetett apósának.
A függetlenség felé
Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban a Horvátország kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost. Még abban az évben, a törökök elleni légrádi győzelem után, az uralkodó jutalomként Horvátország bánjává és főkapitányává nevezte ki, mely tisztséget ugyancsak haláláig töltötte be. Mint bán számos országgyűlést hirdetett, s azokon lelkesen védelmezte országa jogait. Az 1655. évi zágrábi országgyűlésen például a magyar országgyűlésre küldött követeknek utasításul adta, hogy IV. Ferdinánd koronázási okmányában és minden egyéb okiratban Horvátország, Szlavónia, Dalmácia ne mint „kapcsolt részek” (Partes adnexae), hanem „királyság” (Regnum) néven szerepeljenek.
Feleségének 1651-ben bekövetkezett halála után heves vitába keveredett apósával, aki visszakövetelte a két községet, ugyanakkor az értük kapott összeget már nem óhajtotta visszafizetni. 1652. április 30-án Bécsben újra nősült, második felesége Löbl Mária Zsófia lett.
Fényes hadi sikerek
1652-53. szüntelenül hadakozással telt. Mivel látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a török elleni támadó háborút, sőt, a végekre telepített külföldi zsoldosok önmagukon kívül nem ismertek el más hatalmat, nem engedelmeskedtek Zrínyinek, ugyanakkor a törökökhöz hasonlóan szabadon pusztítottak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, melyet a bécsi udvar nem nézett jó szemmel.
Foglalkoztatta a magyar, Habsburgoktól független, nemzeti királyság gondolata is. Noha esélyes volt, az uralkodó – protestáns kapcsolatai miatt – 1655-ben nem jelölte, s ezzel megakadályozta nádorrá választását Wesselényi Ferenccel szemben.
Fő célja továbbra is a török kiűzése maradt, ezért 1661-ben a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére – Mura és Dráva szigetén, Kanizsával átellenben – felépítette Új-Zrínyivárat (Új-Zerin).
1663-ban szövetséget kötött Wesselényi nádorral és Nádasdy Ferenc országbíróval. Ennek hatására, továbbá látva, hogy az akkor megindult háborúban a Montecuccoli vezetése alatt álló császári sereg képtelen feltartóztatni a Bécs felé irányuló török offenzívát, I. Lipót magyar főparancsnokká tette Zrínyit.
Ő az 1663-64. évi háborúban látványos sikereket ért el. 1664. január-februárban téli hadjáratot vezetett: az akkori hadtudomány szerint lehetetlen vállalkozás során kihasználta, hogy a törökök nem szerettek télen mozogni. Húszezer fős seregével 240 kilométerre hatolt be ellenséges területre, felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Dráva-hidat, előkészítve a tavaszi háborút. Sikerére Európa-szerte felfigyeltek, Magyar Marsnak nevezték; I. Lipót hercegi rangra akarta emelni, mit Zrínyi nem fogadott el; a pápa hadvezéri kalappal és saját aranyból öntött arcképével, a spanyol király az aranygyapjas renddel, a francia király a pairséggel (hűbérúri címmel) tüntette ki, a bajor és württembergi választófejedelmek atyjuknak nevezték, György szász fejedelem pedig testvérének nevezte; mindenki dicsőítette, mert a törökön csak a Zrínyiek tudtak győzedelmeskedni.
Áprilisban Kanizsa ostromához kezdett, de a bécsi Haditanács a nagyvezír közeledtének hírére visszarendelte, sőt júniusban Montecuccoli hadserege a Mura mellett tétlenül nézte, amint a törökök elfoglalták és felrobbantották Új-Zrínyivárt is. Augusztusban a szövetséges csapatok hatalmas diadalt arattak a szentgotthárdi csatában, de a vasvári béke inkább a törökökre nézve volt előnyös.
Halála
Az elkeseredett Zrínyi – akit a magyarországi főparancsnokságról is leváltottak, s az általa élesen bírált Montecuccolira bízva a fővezérséget – új terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről. A Habsburg uralommal elégedetlenek ekkorra már egyértelműen benne, és később kivégzett öccsében, Zrínyi Péterben látták támaszukat.
Elképzelései megvalósításra azonban nem maradt ideje:
1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe.
A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor Póka István aki horvát nyelven közölte Zrínyivel: "Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők." Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és egyedül a vadász után nyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalember, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.
A közvéleményt megrázta a halálhír. Jellemző, hogy sokan nem tudták elfogadni a baleset tényét: összeesküvésről, udvari merényletről beszéltek. A halálesetnek közvetlen szemtanúja nem volt. Bethlen Miklós önéletírásában vetette fel először a kétkedést a baleset tényét illetően. E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon. Bárhogyan is történt, az udvar számára jól jött az egyre kényelmetlenebbé vált főúr halála…
Zrínyi Miklóst 1664. december 21-én a pálosok Szent Ilonai (Senkvic) kolostorában temették el a családi sírboltba. A helyet, ahol meghalt, később Pignatelli hercegnő emlékoszloppal jelölte meg, mely ma Kuršanec községben látható.
Zrínyi Miklósnak négy gyermeke volt, mindegyik a második házasságából:
Mária Terézia Borbála (*1655, †1658),
Mária Katarina (*1656),
Izsák (*1658, †1659)
és Ádám, aki 1662. december 24-én született Bécsben és a szalánkeméni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, a törökök ellen harcolva.
A költő és író
Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, és csak mellékesen költőnek. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakja: írói-költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat.
Kora ifjúkorától fogva írt verseket. Költeményei nagy részét 20-25 éves kora között vetette papírra, később lekötötte a politika és a hadvezetés. A katona-költő Zrínyi ifjan őszinte lírai hangú szerelmes verseket írt a Violának nevezett Draskovich Eusebiához, későbbi hitveséhez. 1650-ben elhunyt felesége emlékét – kisebb idilljeivel és szerelmes verseivel együtt – az Adriai tengernek Syrenája gróf Zrínyi Miklós című kötetében örökítette meg (1651). A cím is allegorikus: a barokk költészetben a szirén a költőt testesíti meg, az Adria pedig a Zrínyi-család fennhatósága alatti tengermelléki területeket.
Főművén, a 15 énekből álló Szigeti veszedelem (Obsidionis Szigetianae) című hősi eposzon 1645-től dolgozott, nagy részét 1647-48 telén vetette papírra. Ebben dédapjának, Szigetvár vértanú védőjének állított emléket. Alapeszméje e költeménynek is az, ami egész életének: a magyarok erkölcsi erejének, összetartásának felgerjesztése, az ország felszabadítása és a török anyagi hatalmának megtörése. Ősével éppen azt példázza, hogy aránylag csekély anyagi erőt is milyen naggyá emelhet a rendkívüli erkölcsi erő. A nemzeti célzat és a keresztényi felfogás egyesítésével a magyar nemzet történeti hivatását hirdeti. Amilyen nagyszerű az alapeszme, éppen olyan erős az eposz szerkezete, változatos és hű a jellemzés. Csak az előadás és a verselés rögös még a korhoz képest is, mert Zrínyi gyorsan írta művét és ideje sem volt átdolgozni. Mintái főleg Vergilius, Tasso és Marino eposzai voltak, de a négyes rímelésű tizenkettes sorokat magyar históriás énekekből és horvát szóbeli hősi epikából merítette. Művét mesteri szerkesztés, a barokk stílus elemei jellemzik, nyelve igen erőteljes, bár ma már avultnak hat. A mű 1651-ben jelent meg Bécsben, a kötetben olasz jellegű szerelmi lírája és költői hitvallása is helyet kapott. A Szigeti veszedelmet öccse fordította le horvát nyelvre.
A hadtudomány művelője
Prózai és hadtudományi munkáira főleg Pázmány Péter stílusa volt hatással. A Tábori kis tracta (1646-51) lényegében egy korabeli katonai szabályzat egyetlen elkészült fejezete, a Vitéz hadnagy (1650-53) ugyancsak nevelő célzatú mű, abban az ideális hadvezér alakját kívánta megrajzolni, és a hazai hadviselést korszerűbbé tenni. Más prózai munkáiban a múlt értékelésén túl a nemzeti királyság eszményét állította kortársai elé. E gondolatával foglalkozik elemző kritikai művében a Mátyás király életéről való elmélkedésekben (1656-57).
Legismertebb műve a Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661), melyben Machiavelli hadi tanait nagy önállósággal alkalmazta a hazai viszonyokra. E művében is a legerősebb nemzeti lelkesedés lobogja körül az állandó magyar hadsereg felállításának, a haza felszabadításának és a régi magyar nagyság helyreállításának gondolatát. Hitte, hogy a magyarok képesek lennének magunk erejéből is elűzni a törököt, s így megerősödve megszabadulhatnának a Habsburg elnyomás alól is. Összefogásra és tettekre hívott fel: Volenti nihil difficile (Aki akar, annak semmi sem nehéz) zárta sorait. E műve csupán kéziratban maradt, és csak jóval később, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben adták ki Bártfán. A többi prózai műve viszont még később, 1853-ban került kiadásra.
Zrínyi új politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokat honosított meg magyarul, kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető. A maga korában alig olvasták, költészetét előbb Ráday Gedeon, majd a felvilágosodás idején Kazinczy Ferenc fedezte fel újra (ő adta a Zrínyiász nevet a Szigeti veszedelemnek), aki 1817-ben ki is adta az eposzt Költői munkák címmel. Zrínyi munkásságát Toldy Ferenc is méltatta a Magyar költészet történetében (1854) és Irodalomtörténetében, egyszersmind Kazinczy Gáborral együtt kiadta Zrínyi Összes munkáit (1853), mely egy év alatt kétszer is megjelent.
Toldy ösztönzésére írta meg báró Jósika Miklós Zrínyi a költő című regényét 1843-ban.
Arany János 1848-ban megkezdte a Zrinyiászt mai nyelvre áttenni, népiesen átdolgozni, verselését átsimítani; e munkája azonban félbemaradt. (Végül Vékony Antal fejezte be és adta ki Sziget ostroma címmel 1892-ben.)
Arany 1858-ban nagyszabású tanulmányt kezdett írni Zrínyi és Tasso címmel, melyben kijelölte Zrínyi helyét a magyar irodalomban (sajnos ez is töredék maradt).
Fontosabb művei:
- Adriai tengernek Syrenaia groff Zrini Miklos (1651)
- Obsidio Szigetiana (Szigeti veszedelem) (1651)
- Tábori kis tracta (1646-51)
- Vitéz hadnagy (1650-53)
- Mátyás király életéről való elmélkedések (1656-57)
- Ne bántsd a magyart – Az török áfium ellen való orvosság (1661)
- Siralmas panasz (röpirat az örökösödési kérdésről és a nemzet sérelmeiről)
- Az Udvari Haditanács elnökségének (Az Új-Zrínyi-vár építésének okairól – Légrád, 1661. július 5.)
- Névtelen levél (mely Montecuccoli ellen intézett hatásos irat – 1662)
- Emlékirat I. Lipót királyhoz (Bécs, 1664. július 17.)